2012. október 5., péntek

Lo juro otra vez - 7.fejezet

Sziasztok!
Először is bocsánatot kérek, tudom előbbre ígértem a részt, de a héten betegeskedtem is, meg az iskola miatt is el voltam havazva. Másodszor pedig ne haragudjatok azért sem, ha valakinél még nem kommenteltem, de egyszerűen nem volt időm rá, majd most hétvégén bepótolom a lemaradásom. :) A részhez csak annyit fűznék hozzá, hogy most extrán nagyon várom a kommenteket hozzá. :D A pipákat és kommenteket továbbra is köszönöm! :)
Puszi:
Detti


Gyönyörű nyári nap köszöntött Madridra. A nap már korán reggel melegen sütött be az ablakokon minél előbb a szabadba csalogatva a városlakókat. A szomszédból gyerekzsivaj hangzott át hozzám, a két kis szeretnivaló ördögfióka úgy lett egyre élénkebb, ahogy az idő múlt. Kinéztem a konyhaablakon és láttam, ahogy Lisát az öccse, Toñito kergeti a vízipisztolyával a házuk udvarán, a kislány pedig nagyokat nevetve és sikongatva szalad a testvére elől. Az édesanyjuk Teresa épp a reggelit vitte ki a konyhából, az édeasapjuk Alvaro pedig félretette az újságot, aztán odament a gyerekeihez és nyakoncsípte őket, amiből még nagyobb nevetés lett. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon, amit gyorsan le is töröltem a kézfejemmel, aztán elléptem az ablaktól. Erre a gyönyörű nyári napra írták ki a tárgyalást, én pedig ekkor már napok óta alig tudtam valamennyit is aludni, az elöző éjjel pedig csak még rosszabb volt. Néhány nappal a Szantoríniről való hazatérésem után kiköltözhettem az albérletből, mert a múzeum tulajdonában álló egyik házat, ahová az amerikai kontinensről érkező kutatókat szokták elszállásolni megkaptam addig, amíg újra fel nem tudom építeni a saját életemet. Ez a ház Madrid külvárosában található, egy nyugodt, családi házas övezetben, ami csak még jobban belelovall a depresszióba, amire igyekszek nem gondolni. Reggeltől késő éjszakáig a nem régiben Észak-Argentínában talált leleteket tanulmányozom, amiket a Museo de Américaba szállítottak kölcsönbe, hogy áttanulmányozhassuk és kiállítást rendezhessünk belőle. Igyekeztem elhitetni magammal, hogy nekem ez az élet így nagyon megfelel, de mindez csak addig tartott, amíg be nem fordultam az utcába és meg nem láttam a kisgyerekes családokat, ahogy sétálgatnak az utcán. Ahová csak néztem boldog idill vett körül, csak én voltam egyedül. Ahogy elnéztem a szomszédaimat megint mázsás súlyként szakadt rám a magány érzése...pár óra múlva szépen kiöltözve megjelenünk a bíróságon és ahogy kimondják a válást, többet már semmi sem fog hozzákötni az argentinhoz.  Vége lesz a kettőnk közti kapcsolatnak, végleg. Gonzalo hazudott nekem, megalázott és teljesen összetörte a szívemet ám mégsem volt nyugodt éjszakám, pedig még azt se érdemelte volna meg, hogy egyáltalán rá gondoljak. Sóhajtottam egy hatalmasat, aztán odamentem a hűtőhöz, hogy keressek valamit reggelire, pedig semmit sem kívántam. Hosszas tanácstalan válogatás után úgy döntöttem, hogy készítek egy rántottát és legalább egy-két falatot csipegetek belőle, de amint feltörtem a tojást és felverve a serpenyőbe öntöttem megcsapott a sülő rántotta illata, nekem pedig rögtön hányingerem lett tőle és szaladtam is a fürdőszobába. A konyha ajtóban vettem egy nagy levegőt és befogtam az orrom, aztán eltűntettem a félig kész rántotta nyomait és egy fél doboz légfrissítőt is elhasználtam, aztán főztem egy nagy adag kávét és leültem vele a konyhaasztalhoz, de mivel nem bírtam tovább a szomszéd gyerekek boldog zsivaját hallgatni, inkább átmentem a nappaliba. A dolgozószoba ajtaja nyitva volt és az íróasztalomon katonás rendben sorakoztak a frissen kiadott könyvek, amelyek csak arra vártak, hogy aláírva szétosztogassam őket. Kasztília és Aragónia történelme kapott helyet a lapokon, Katalóniát és Andalúziát a következő kötetbe terveztük bevenni.  A kanapén is ott hevert egy példány, amit kézbevettem és kinyitva az első oldalon végigsímitottam a lap azon részén, ahol az írók neve állt. A sorban a második az enyém volt: Dr. Esperanza Julia Navarro......

***

A Moralejában is mindenki örült az újabb napsütéses nyári napnak, csak egy ház volt, ahol senki sem húzta szét a sötétítő függönyöket. Az emeleti hálószobába csak annyi jutott be a melengető napsugarakból, amennyi fittyet hányva a sötétítő függönyökre az apró réseken át beszökött a szobába.Gonzalo az ágya szélén ült és kezével végigsímitott azon a helyen, ahol Esperanza helye volt, aztán egy nagy sóhaj kíséretében végigdőlt a fekhelyen. Az egyik kezét még mindig ott nyugtatta a takarón a másikat pedig a feje alá csúsztatta. Lassan körbejáratta a szemét a szobán és megállapította magában, hogy napról-napra egyre jobban eltűnik minden a házból, ami a feleségére emlékeztethetné. A szekrény fele üres volt, a fürdőszobában eggyel kevesebb törülköző lógott a szárítón, az ágy másik fele is üres volt... Amióta visszajött Szantoríniről sok álmatlan éjszakában volt része. Elmondani sem tudta, hogy mennyire megbánta azt, amit tett. Hogy is tehette ezt meg Esperanzával? Miért Isabel karjaitól várta a megoldást a problémákra?  A lelkén ugyan könnyített, hogy elrendezte az Isabel ügyet még aznap, amikor a nő felbukkant a görög szigeten, de ettől még nem kapta vissza Esperanzát és nem is fogja... Megpróbált vele beszélni, de a felesége keresztülnézett rajta, amit meg is értett, de attól még borzasztó nagy fájdalmat okozott neki. A válóokok közé bekerült a hűtlenség is, az ő hűtlensége. Az éjjeliszekrényen még ott voltak a képek kettőjükről, de vele szemben a szekrényen fogasra téve már ott pihent a délutánra előkészített öltözéke is. Már csak pár órája maradt, amíg a feleségének mondhatja Esperanzát, aztán mindennek vége szakad.  Már semmi köze nem lesz hozzá hivatalosan... Még pár óráig reménykedhet a csodában, kapaszkodhat egy szalmaszálba, de aztán az is el fog törni. Esperanza teljesen el fog tűnni az életéből, többet nem fogja hallani a nevetését, ha hazaér, nem fogja ébren várni késő éjjel, ha rosszul sikerül egy meccs, csak azért, hogy szótlanul átölelje, amint belép az ajtón és többet nem fogja érezni az illatát a párnán. Pár óra múlva az élete darabjaira fog széthullani és a tudat mázsás súlyként nehezedett a vállára, amit elviselhetetlenül nagy tehernek érzett akkor. Felpattant az ágyról és az összes képet, betette a fiókba, aztán bement a szobába, hogy megmossa az arcát, hátha megnyugtatja kicsit. De ez sem használt. Az első kezébe akadó tárgyat, amiről meg sem nézte, hogy micsoda, nagy csattanással vágta a falhoz, aztán két kézzel a mosdókagylónak támaszkodott. Megnyitotta a csapot és farkasszemet nézett a tükörképével, aztán egy kis vizet fröcskölt az arcára és elzárta a csapot. Megtörölte egy törülközővel az arcát, aztán a földre ejtette a törülközőt és akármennyire is próbálta, képtelen volt tovább tartani magát....

***

Pár órával és egy újabb rosszulléttel később egy nagy sóhaj kíséretében állítottam le az autót a parkolóban. Az ügyvédem már az ajtóban állt és engem várt, de én még akartam nyerni pár percet, hogy össze tudjam szedni magam. Még egyszer átnéztem a táskámat, hogy minden fontosat elhoztam-e és azt hajtogattam magamban, hogy erős leszek. Sandoval egyre türelmetlenebbül tekingetett az autóm felé, így úgy gondoltam, hogy ideje lenne végre kiszállnom. Kinyitottam az autó ajtaját, és kiszálltam. Az öltözékemet megigazítottam, aztán nyugalmat erőltetve magamra odasétáltam az ügyvédhez. Abban reménykedtem, hogy talán Gonzalo el sem fog jönni és akkor elkerülhetem vele a találkozást. Nem akartam látni, de nem volt szerencsém. Ahogy beléptünk és a tárgyalóhoz mentünk, megpillantottam a folyosón Rivera mellett állva. Megtört volt és az árnyéka a saját önmagának. Majdnem megesett rajta a szívem, ahogy ott állt lehajtott fejjel, amint a cipője orrával a padló díszítését rajzolgatta körbe újra és újra. Amint meghallotta az ütemesen kopogó cipősarkokat, ahogy felöltve az álarcomat közeledtem felé felkapta a fejét és rám emelte a tekintetét, de én keresztülnéztem rajta, mintha ott sem lett volna. Leültem az egyik padra és a mobilomba mélyedtem, féltem, hogy nem bír el a saját lábam. Arra koncentráltam, hogy kibírjam a tárgyalás végéig, aztán úgyis megyek dolgozni és estig-késő éjjelig nem kell rá gondolnom. Egyszer csak kinyílt az ajtó és beléphettünk a tárgyalóterembe. Két egymással szemben álló asztalnál foglaltunk helyet, aztán kezdetét vette a tárgyalás. A bíró ismertette az iratokat, de én oda sem figyeltem rá, hogy mit beszél. Az ujjammal az asztalra rajzolgattam mindenféle ábrákat és néha-néha rápillantottam a bíróra, mintha minden idegszálamal odafigyelnék. Gonzalo végig esdekelve kereste a tekintetem, de továbbra is úgy tettem, mintha senki sem ülne velem szemben a másik asztalnál. Mikor az iratok ismertetésének végére értünk hangosan és tisztán érthetően válaszoltam a bíró által feltett kérdésekre, ami hatalmas erőfeszítésembe került, majd Gonzalora került a sor. Azt hittem, hogy majd mindent megpróbál, hogy ne váljunk el, de nem akadékoskodott, mindennel egyetértett, a bíró még feltett pár kérdést és kimondták a válást, aztán vége is lett. Legszívesebben ordítottam volna, ahogy kifelé sétáltam a teremből... Miért nem áll meg forogni a Föld egy pillanatra, amikor nekem ennyire fáj? Hogy mehet tovább úgy az élet a városban, ahogy eddig is, mintha mi sem változott volna? A bíróság ajtajában megálltam egy kicsit és körülnéztem. Nem dőlt össze a világ, pedig én határozottan úgy éreztem belül. Gonzalo két lépésnyi távolságra tőlem állt és lassan lehúzta a gyűrűt az ujjáról, amit megcsókolt, aztán beletette a zsebébe. A most már exférjem felém fordult és nem szólt semit, csak nézett. Én is lassan ráemeltem a tekintetem és mélyen a szemébe néztem, de egy szót sem szóltam. Már semmi sem kötött hozzá... Ami köztünk volt, az Szantorínin végérvényesen széthullott. Egy álmot kaptam tőle, amiből most fel kellett ébrednem. Ő volt az életem egyetlen komoly kapcsolata, neki adtam 4 évet az életemből... a legszebb és  legbolondabb 4 évemet... „Köszönöm!” – préseltem ki magamból elcsukló hangon. Szerettük egymást és annyi szépet adott nekem, amiért hálával tartoztam neki. Az álmunk is egy volt és egyet akartunk, de valahol tévútra kerültünk, aztán már nem találtunk vissza a helyes útra. „ Nem érdemeltelek meg...” – szólalt meg halkan Gonzalo, aztán lehajtotta a fejét. Odaléptem hozzá és megöleltem, amit ő is viszonzott, de aztán elléptem tőle és minden jót kívánva neki a könyneimet törölgetve elsiettem a parkoló felé.  Bevágódtam az autóba és rögtön indítottam, hogy pár méterrel arrébb félreálljak. Ráhajtottam a fejem a kormányra és kisírtam magam, aztán feltettem a napszemüvegem és a múzeumig meg sem álltam. Ahogy beértem első dolgom volt megmosni az arcom, aztán szinte úgy siettem az asztalom felé, mint akit üldöznek. Magam elé vettem az egyik dobozt és kesztyűt húzva kipakoltam belőle a különféle tárgyakat, amiket a jezsuita misszió területén találtak. Úgy dolgoztam, mint egy eszelős és még szünetet sem engedélyeztem magamnak. A percekből lassan órák lettek, de én még mindig ott ültem az asztalnál és mindenféle leletet forgattam a kezemben. Mindent kizártam a külvilágból, csak a több száz éves tárgyakra koncentráltam és észre sem vettem, hogy valaki megállt az asztalom mellett. Valaki kivette a kezemből az ősrégi imádságos könyvet, én pedig mérgesen néztem fel. A közvetlen főnököm, Daniela állt ott és úgy nézett rám, mint az anyák szoktak a gyermekükre, amikor sumákoláson kapják őket.
-         Espe, ez így nem jó.
-         Ne aggódj mindjárt befejezem.
-         Nagyon jól tudod, hogy én nem erről beszélek. – letette a könyvet az asztalra, aztán odahúzott egy széket és leült rá. – Tudom, hogy fáj, de az nem megoldás, ha elmenekülsz a fájdalom elől. Ha szeretnéd elengedlek egész hétre, menj látogasd meg a szüleid és dolgozd fel a válást, aztán zárd le magadban. Hidd el neked is jobb lesz! – tette a kezét a vállamra.
-         Nekem ez így jó.
-         Ne légy már ilyen makacs! Csak a vak nem látja rajtad, hogy szenvedsz. Legalább beszéld ki magadból! Itt vagyok, én meghallgatlak. Tudod, hogy rám számíthatsz! – próbált meg hatni rám, de ekkor az egyik munkatársam elővette az uzsonnáját és a doboza egy rántottát rejtett, amitől megint elkapott a hányinger és csapot-papot otthagyva rohantam a mosdóba.
-         Azt hiszem a gyomromra ment ez a sok idegeskedés. Ez ma már nem az első volt. – ültem vissza Daniela mellé egy kis idő múlva.
-         Mondd csak, ma hányszor voltál rosszul?
-         Kétszer. A tárgyalás előtt, meg reggel...de biztos csak az idegeskedés miatt, mert nem ettem semmit sem.
-         Barcelonában is folyton rosszul voltál reggel, amikor elmentünk II. Péter krónikáiért, hogy ide szállítsuk őket. – gondolkodott el.
-         Amilyen stresszben élek mostanság nem is csoda. – intettem le.
-         Espe, gondolkodj már egy kicsit! Ez nem lehet gyomorrontás meg stressz...
-         Dani... – néztem rá csúnyán, de ő nem hagyta magát.
-         Szantorínin meddig voltatok?
-         Majdnem 3 hetet.
-         Lefeküdtél Gonzaloval? – kérdezte meg kertelés nélkül. Nekem már a nyelvemen volt a kifogás, amivel leinthettem, de akkor a szemem rátévedt a naptárra és szinte megkövültem. A nagy igyekezetemben, hogy minél kisebb sérüléssel próbáljam meg megúszni a válást el is siklottam a dátum felett. Kikerekedő szemekkel néztem a naptárat és megcsóváltam a fejem. Már rég meg kellett volna jönnie és ennyit még soha nem késett.
-         Dani, hazamehetek? – kérdeztem idegesen.
- Persze. – bólintott, mire én kapkodva szedtem össze a dolgaim és úgy ahogy a kezembe kaptam őket, úgy dobtam be mindent a táskámba össze-vissza. – Majd hívj fel, hogy mi a helyzet. – állított meg még Dani az ajtóban, aztán megölelt és súgott pár bátorító mondatot a fülembe aztán elengedett. Útközben beugrottam egy gyógyszertárba és vettem egy terhességi tesztet, amivel azonnyomban bezárkóztam a fürdőszobába. A lehajtott WC-n ültem kezemben a teszttel és alig győztem kivárni az eredményt. A szívem a normális sebesség többszörösével vert, ahogy figyeltem, hogy hány csíkot fog mutatni. Amikor végre meglett az eredmény az arcom a kezembe temettem és zokogni kezdtem. Egyszerűen nem bírtam elhinni azt, amit láttam...a teszt eredménye szerint babát várok Gonzalotól....

16 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon jó!Terhes a volt férjétől!!!!!!!!!!:O:)Én sejtettem, hogy valami ilyesmi jön közbe!:)
    Különben ahogy leírtad a válást, rendesen sajnáltam Gonzát, de persze ettől még nehéz megbocsátani, amit tett!
    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi következik!:)
    Mint mindig, most is nagyon tetszett!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól van Te már kiismertél...:D
      Gonza azért van ki ennyire mert gyötri a bűntudat...
      50-50% , hogy ami jön az pozitív előjelű végkifejlet felé vezet-e vagy nem. :D
      Örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
    2. Talán...Egy kicsit...:)
      Hát meg is érdemli, hogy gyötrődjön egy kicsit. Legalább tanul belőle!:)
      50-50%????De én már kiismertelek...:P:)
      Siess a folytatással. Tudod...Csak megfogod a kis füzetedet és...:)

      Törlés
    3. hány hónapja dumálunk a fórumon? :D
      Szerintem is. :D Mondjuk ha nem így gondolnám, akkor nem ezt írtam volna bele, hanem összehoztam volna azzal az Isabellel. :D
      LE NE ÍRD! :D :D
      Várjál hétvégére kapta egy feladatot. Novellaversenyt írt ki a pszichológus néni, bár az fix, hogy csak én fogok írni...na mindegy. Majd arra előbb össze akarok ütni valamit és ezúttal nem fanficet. ;)

      Törlés
    4. Kb. 5 :)
      Na az az egy, amiről nem akartam volna szösszenetet olvasni...:S:S:S:S:S
      OK!TRANQUILO! :):)))))))
      Nézd a jó oldalát!Ha csak te írsz, egyértelmű, hogy ki nyeri a versenyt!:)

      Törlés
    5. Ennyi idő alatt simán kiismerhettél. :D
      Szerinted arról tudtam volna szösszenetet írni?
      NYUGODT VAGYOK! XD
      De én versenyhelyzetet akarok :D :D Így nem nagy dicsőség nyerni. :)

      Törlés
  2. Sziaaaaaaaaaaaaaaaaaa!

    Te jó ég Detti! Nem tudom mostanában mi van velem, de már egyszer megkönnyeztem a történeted, tegnap a Viiét is és most megint pityeregtem a tiéden. Eszméletlenül fantasztikus lett, annyira érződött a fájdalom, hogy szinte én éreztem magam Espe helyébe. Azért sajnáltam kicsit Gonzalot, de valljuk be.. teljesen megérthető az egész válás dolog. És a baba?! Éreztem! Csak nem írtam le, mert mi van ha nem... :D Azta, mostmár fogalmam nincs mi lesz a vége de alig várom!

    Imádtaaaaaaaaaam! :) Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaaaaaa!

      Viién én is sírtam, úgyhogy két lehetőség áll fenn. Van valami a levegőben vagy olyan jól írta meg. Én az utóbbira szavazok. :D ;) Igyekezte minél jobban átadni az érzéseket. Mindig is erre helyezem a hangsúlyt.:) Gonzalot gyötri a bűntudat...de azok után, amit Esperanzával tett ennyit ő is megérdemel.:/ Hát ha leírtad volna és nem, akkor mi lett volna? Semmi... :D Az még az én titkom :D

      Örülök, hogy ennyire tetszett :)
      Puszillak!

      Törlés
  3. Szija!
    Az egész rész alatt a sírás kerülgetett és csak azért tartottam ki végig, hogy lássak ne a könnyeimet kelljen törölgetni, de így egy hatalmas gombóc nőtt a torkomba és most sírok, ami azért nem szerencsés mert most azt nem látom, hogy mit írok... De nem bánom!
    Detti annyira fantasztikus, amit csinálsz és tudom, hogy már rengetegszer elmondtam ezt, és még el is fogom, mert sokszor nem is tudom mit írjak. Nem biztos hogy fel vagyok nőve ennyi érzelemhez. Amennyire meg tudtam volna fojtani Gonzálot a múltkori részben most úgy ölelném magamhoz és mondanám, hogy minden rendbe jön. És Espével ugyan így vagyok. Ez nagyon el lett rontva és örülök, hogy Pipita végleg kiadta az útját annak a nőnek. Már rég meg kellett volna tennie. Bár előbb vagy utóbb biztos kiderült volna...
    Megleptél a babával. Nem mondom hogy nem jutott eszembe, de az már régen volt. És mondhatni el is felejtettem. A baba összeköti őket és nagyon kíváncsian várom mi lesz ezután, mert én se tudom. Fogalmam sincs! :)
    Remélem már teljesen meggyógyultál. :)
    Puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Pedig nem állt szándékomban, hogy megríkassalak.:)
      Köszönöm a dicséretet! :) Egyszer azt mondta nekem egy hozzám közel álló személy, hogy elég bátor vagyok, ahhoz, hogy a lelkemmel érezzek és ez az, amit megpróbálok a lehető leghűbben visszaadni. Ugyan nem tudom és remélem nem is fogom megtudni, hogy milyen egy válás, de azt tudom, hogy milyen elszakadni attól, aki átvert és bár rosszat tett a lelked mélyén még akkor is szereted.... A zene a másik, ami mindig sokat segít, mert azonkívül hogy kizárja a külvilágot, megteremti a kellő "hangulatot is" onnantól pedig könnyű dolgom van, csak le kell írnom, ami a fejemben kavarog. A Teológián egyébként nekem rendszeresen azért dobták vissza a prédikációimat, mert a prof szerint túl sok volt benne az érzelem és az ilyen "könnyfakasztó ömlengést" nem akarta tovább hallgatni...na de zárójel bezár.
      Gonzalot most már gyötri a bűntudat. Napokat töltött egyedül abban a házban, ahol azelőtt Esperanzával éltek és mikor már azt hitte, hogy vissza tudta szerezni, akkor tört össze menthetetlenül minden. A hazugságok és a megcsalás pedig kiderült volna idővel, csak jobban fájt volna akkor...
      Az még az én titkom, hogy mi lesz. :)
      Köszi, most már egész jól vagyok.:) Még mindig egyfolytában folyik az orrom, de már kifelé megyek ebből a vírusból vagy miből. :)

      Puszillak!

      Törlés
  4. Szia!

    Jaj már reggel bőgéssel kezdem a napot....Detti! Nem találom a szavakat arra amit te ide írsz nekünk. Amit te "művelsz" arra nincs meg a megfelelő dícsérő szó. Ha azt mondom ez fantasztikus az sem elég jó rá!!!
    Imádom ahogy írsz Detti!!! Gratulálok!

    Még mindig azt mondom ketten rontották el, de talán a kisbaba változtatni fog valamin, vagy nem is tudom.
    Elváltak ez tény, de itt lesz a kisember aki most már örökre összeköti őket!

    Remélem már meggyógyultál teljesen! :-)
    Kíváncsian várom a folytatást! :-)

    Sok puszi Neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Pedig senkit sem akartam megríkatni, mégis sikerült. :) Köszönöm a dicsérő szavakat!:)örülök, hogy ennyire tetszik Neked, az amit én írok. :)

      Jól mondod, mert egy házassághoz két ember kell és ez nem egy olyan "dolog", hogy ha megköttetik, onnantól minden jó lesz, hanem dolgozni kell érte, hogy az meg is maradjon. Most a kisbaba megváltoztatja a helyzetet. Mikor azt hitték, hogy többet semmi közük nem lesz a másikhoz, elváltak és vége pár órával később pedig kiderült, hogy ez nem így van... A kisbaba lehet egy újabb esély is kettőjüknek, de hogy így lesz-e, az még az én titkom.;)

      Köszönöm, most már egész jól vagyok. :) Még kicsit náthás vagyok, de már kifelé haladok ebből a vírusból.:)
      Jövő hét elején.:)

      Sok puszi Neked is!

      Törlés
  5. Szia!
    Ne haragudj, már tegnap olvastam a fejezetet, de még csak most jutottam el odáig, hogy időm is engedte, hogy írjak. :)
    Először is, na ne már! Mi az, hogy ennyi? Kész vége? Az elején még reménykedtem, hogy Espe annyira depressziós lesz, hogy meggondolja magát, erre meg simán elválnak.
    Hát, őszintén szólva, én sajnálom is meg nem is Gonzalo-t. Egyszerűen annyira megbánta, és annyira összeomlott. Na jó, nem húzom tovább. Szóval, remélem, most már valami boldogság is lesz, legalább a baba miatt.
    Ja igen, ott van a baba. Hát, az meg hogy? Mármint tudom, hogy, hogy lett, csak szóval mi lesz ezek után?
    Türelmetlenül kivárom a folytatást. :)
    Kivárom, de azért siess vele. :)
    Így a végére, azért ide firkálom, hogy nagyon tetszett. :) Gratulálok a fejezethez. :)

    Shadow

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Semmi gond. :) Sajnos nekem még nem volt időm benézni hozzád, ma se voltam itthon, de ami késik nem múlik. :)
      Esperanza túl büszke és túl makacs, ahhoz, hogy csak azért visszatáncoljon a válástól...Úgy érzi, hogy Gonzalo bűne megbocsáthatatlan. Az argentin meg bűntudatot érez, de ezzel nem tudja nem megtörténtté tenni a múltat....
      A baba sok mindent megváltoztathat és át is ír pár dolgot...
      Igyekszem vele, ahogy időm engedi. :)
      Köszönöm! :)

      Detti

      Törlés
  6. Szia Csajszi!
    Nos ideértem, és és... nem találok szavakat... nem tudom, hogy csinálod, de tényleg, de ez valami eszméletlen jó lett. Az emberben mindenféle érzelem keringett... Nem is tudom igazán melyikek...
    Annyira, de annyira sajnálom mindkettőt.. így Gonzalo szemszögét olvasva megesett rajta a szívem, annyira nem ezt kívánná neki az ember... de mint tudjuk, hibázott, csalódást okozott, megbántott egy embert, így valamilyen szinten meg is érdemli... De egy jó pont, hogy attól a nőcskétől megsabadult.
    Espe meg hát szegényem :( Itt volt a válás, ami valljuk be őszintén, eléggé megviselő...
    A babával eléggé megleptél. Nem számítottam rá, sőt nem is jutott eszembe, eddig a részig. De örülök neki. Lesz még valami ami összeköti Espét, és Gonzalot. Persze, csak ha Gonzalo tudomást szerez róla.
    Kíváncsian várom mi lesz most, hogyan tovább az életükben. mit tervezel velük. :)
    Nem győzöm említeni mennyire imádom ahogy írsz, lenyűgöző. :)
    Puszillak, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csajszi!
      Örülök, hogy ennyire tetszett. :)Én a való életben is egy nagyon érzelmes típus vagyok, ez jön át az írásaimon is, gondolom. :)
      Esperanzának fájt az, amit Gonzalo tett, az argentinnak ott volt a bűntudata és erre rákerült még a válás is. Egyikük sem tudta egy vállrándítással elintézni az egészet, mert a 4 év ott volt, amit együtt töltöttek és ezt nem lehet kiradírozni...
      Ezek szerint akkor sikerült a meglepetésem. :D Lesz...a papír nem, de az a baba, kettőjük gyereke egy olyan kapocs, ami egész hátralévő életükre összeköti őket, ha tud róla Gonzalo, ha nem.
      Az még az én titkom pár napig :D
      Köszönöm! :)
      Puszillak!
      Detti

      Törlés