2012. február 8., szerda

Un sueno en realidad I. - 7. fejezet

Sziasztok! 
Köszönöm a türelmeteket! Most már meggyógyultam és igyekezni fogok,hogy minél hamarabb utolérjem magam. Meg is hoztam a frissítést, remélem tetszeni fog! :)




Felcsavartam a nappali szőnyegét és pár bútordarabot arrébb tolva egy koreográfián kezdtem el dolgozni. A kis dohányzóasztalra letettem a füzetemet és egy tollat, hogy abba firkálhassam le majd a jegyzeteimet,amiből összeállítom az elemek végleges sorrendjét. Bekapcsoltam a HiFit és Belle Perez Corazónjának dallamaihoz először csak a fejemben társítottam mozdulatokat, majd a másodszori hallgatáskor már táncoltam is hozzá, megállítva néha-néha a zenét, hogy jegyzeteket készíthessek. Amikor megálltam egy percre, hogy igyak egy kis frissítőt, a szemben lévő ház erkélyéről egy barátságos hölgy integetett át nekem, aki valószínűleg végignézte ahogy a mozdulatokat csiszolom én pedig mosolyogva integettem neki vissza. Letettem az ásványvizet a konyhapultra, ledobtam a törülközőt is a nyakamból és ismét munkához láttam, de alighogy végighallgattam a dalt és átnéztem a jegyzeteimet valaki kopogtatott az ajtómon. Szájhúzogatva tettem félre a füzetet és a HiFi távirányítóját, hogy ajtót nyithassak, mert mindig is utáltam, amikor megzavartak munka közben.
-         Itt vagyok, tessék! – tártam ki az ajtót és találtam szembe magam egy nagy csokor virággal.
-         Meglepetés! – vette el az arca elől a virágot Norbi, az ex táncpartnerem.
-         Te meg mit keresel itt? – hökkentem meg.
-         Itt laksz? Tök csinos kis lakás. Ugye nem baj, ha leülök egy kicsit? – lépett be mellettem és letette magát a kanapémra.
-         Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Arra sem emlékszem, hogy behívtalak volna. – csuktam be az ajtót.
-         Tudod a napokban sokat nosztalgiáztam és eszembe jutott, hogy milyen jó páros is voltunk mi ketten. – nézett rám miután letett egy üveg Egri Bikavért az asztalra.
-         Az már rég volt. – legyintettem.
-         De mi lenne ha újrakezdenénk a közös munkát? – tért rögtön a lényegre.
-         A-a, én nem megyek haza. Jelenleg én itt dolgozom Madridban, már ha érted a szó jelentését. – szúrtam oda neki, mert még mindig fájt az, amikor kiderült, hogy a sérülésem csak egy ürügy volt, hogy új partnert kereshessen magának. Anélkül is lecserélt volna, így pedig pont kapóra jött neki a térdproblémám.
-         Nem azt mondtam,hogy gyere vissza Pestre. Versenyezzünk spanyol színekben! Végigverhetnénk az egész világot és mi lehetnénk a legjobbak! Gondold csak el, hogy mennyi pénzdíjat besöpörhetnénk és mennyi bajnoki címet! Akár még a Savaria is összejöhetne! Az volt az álmunk, emlékszel? – ecsetelte lelkesen az általa elképzelt jövőképet.
-         A jelenlegi partnered mit szól ehhez? – játszottam meg az érdeklődőt.
-         Ő nem tud róla, hogy megkerestelek. Na igent mondasz?
-         Szóval őt is ugyanazzal a finom módszerrel távolíttatod el magad mellől, mint ahogy engem is anno, igaz?  Nem Norbi, senki sem tudna rávenni, hogy akárcsak egy versenyen is táncoljak veled. –ráztam meg a fejem - Tudom, hogy most azért vagy itt, mert sem az a magyar lány, sem az ukrán, sem a német nem vált be és egyre lejjebb csúsztál a ranglistán. Azt is tudom, hogy az utolsó 6-ba sem jutottatok a legutóbbi versenyen és a Savariáról már álmodni se mersz. Tőlem pedig azt reméled, hogy segítek majd neked, hogy újra a csúcsra kerülhess, de el kell, hogy keserítselek: nem táncolok veled soha többet. Ezt megmondtam azon a napon is, amikor otthagytam a táncegyesületet. Most pedig kérlek távozz és soha többet ne keress! – mutattam az ajtó felé.
-         Legalább gondolkozz rajta! – állt fel.
-         Nincs szükségem gondolkodási időre, már döntöttem. – nyitottam ki az ajtót. – Ha mész vidd ezt is! – nyomtam a kezébe a virágcsokrot.
-         De Alexa! Legalább csak egy évet! – fogta könyörgőre a dolgot az ajtóban állva.
-         Norbi! Megmondtam, hogy nem. Különben sem lehet, hisz a sérülésem óta el vagyok tiltva a versenytánctól. Most már csak egy egyszerű tánctanár vagyok. Menj és próbálkozz másnál! A soha viszont nem látásra! – vágtam be az ajtót és hallottam, ahogy a lépcsőn elindul lefelé.
Norbinak arról nem kellett tudnia, hogy azóta megműtötték a lábam és csak azért nem versenytáncolok, mert nem szeretnék. Neki és Zsoltnak hála egy életre leszámoltam magamban a visszatérés gondolatával. A felkavaró látogatás után már nem volt kedvem tovább dolgozni a koreográfián, ezért visszarendeztem a lakást és vettem egy frissítő zuhanyt. Az erkélyemre kivittem egy széket és az odavetülő árnyékban olvasgatni kezdtem egy Nora Roberts regényt spanyol nyelven, hogy fejleszthessem a nyelvtudásom. Annyira belefeledkeztem a könyvbe, hogy észre sem vettem, hogy közben eltelt pár óra. Visszatéve a regényt az éjjeliszekrényemre neki is láttam az esti programomhoz készülődni. Ahogy ott ültem a ruhakupac felett, valahol a cuccaim alatt veszettül csörögni kezdett a mobilom, rögtön fel is ugrottam és benyúltam a ruhák közé, hogy kihúzhassam a telefonom. Mire sikerült ez a művelet, a kis szerkentyű elhallgatott, de pár pillanat múlva megint csörögni kezdett, amitől úgy megijedtem, hogy majdnem elejtettem, de pár tornamutatvány után sikerült megnyomnom a zöld gombot.
-         Hola Alejandra! Mondanom kell valamit. - hallottam meg Ana hangját a vonal másik végén.
-         Hola Ana! Mi történt? Baj van? – kérdeztem ijedten.
-         Tudom, hogy megbeszéltük, de nem tudok elmenni a moziba. Odi, Serg kutyusa valami rosszat ehetett és most beteg.Épp az állatorvost várom. Sese igyekszik haza, de nem tudom, hogy mikor ér ide.
-         Óh, szegény kutyus! Remélem, hogy semmi komoly! Akkor halasszuk el későbbre ezt a mozizást! Én se megyek el.
-         Ugyan, attól még elmehetsz. Legalább majd te megmondod, hogy érdemes-e beülni rá.
-         De egyedül?
-         Gyakorolhatod kicsit a spanyolt!
-         Ez mondjuk igaz. – jegyeztem meg.
-         Akkor jó szórakozást a filmhez! Puszi!
-         Remélem,hogy hamar meggyógyul Odi! Köszi! Puszi! – bontottam a vonalat.


Úgy döntöttem, hogy hallgatok Anára és elmegyek megnézni azt a filmet. A mozi a Retiro park mögött volt, így könnyen megtaláltam és nem is volt túl messze. Gyalog sétáltam át az alkonyi fényekbe boruló spanyol fővároson, közben pedig jól megfigyeltem mindent körülöttem, mert még mindig olyan valószínűtlennek tűnt, hogy tényleg ott élek. Időben megérkeztem a moziba, ahol kényelmesen elfoglaltam a helyem egy nagy adag pattogatott kukorica és egy pohár üdítő társaságában, aztán megnéztem a Vicky, Cristina, Barcelonát. Penélope Cruz nagyon hitelesen alakította az idegileg labilis exfeleség szerepét és sokat nevettem, amikor Juan Antonio direkt félrefordította Vickynek, amit az apja mondott. Miután vége lett, kifelé sétáltam az előtérbe és menet közben ellenőríztem, hogy mindenem megvan-e. Hirtelen nem láttam a mobilom, ezért majdnem nyakig belemásztam a táskámba, mire megtaláltam. Szinte ugyanabban a pillanatban amikor a kezembe fogtam a telefont éreztem, hogy nekimegyek valakinek.
-         Elnézést! Nem figyeltem. – mondtam ki a bocsánatkérő szavakat, miközben oda sem figyeltem, hogy kinek mondom, mert a táskám becipzározásával voltam elfoglalva.
-         Semmi gond, most már kvittek vagyunk.– válaszolt az áldozatom és nagyon ismerős volt a hangja, ahogy nevetni kezdett.
-         Nem egészen, mert te nem a földön kötöttél ki. – válaszoltam mosolyogva Gonzalonak, miközben rá emeltem a tekintetem.
-         Ha akarod leülök. – nézett körül és hozzákészült, hogy leüljön.
-         Jaj ugyan már! – kaptam oda a karjához, de aztán vissza is húztam a kezem, amint megérintettem. – Részemről maradhat a döntetlen.
-         Akkor jó. – vigyorgott rám. – Egyedül vagy?
-         Ühüm. –bólintottam. – Úgy volt, hogy Anával, a legjobb barátnőmmel jövünk el, csak neki közbe jött valami. És te?
-         Én is.- válaszolt, aztán elindultunk kifelé az épületből. – Merre tovább Alejandra? – nézett rám kérdőn amikor a mozi előtt álltunk.
-         Én most hazafelé veszem az irányt, mert holnap dolgoznom kell és korán kelek.
-         Messze laksz? – érdeklődött az argentin.
-         Hmm, nem annyira. A Retiro túloldalán, a Plaza de Cibelestől pár méterre. – mutattam a park felé.
-         Zavarna, ha elkísérnélek? – kérdezte meg egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében, amire képtelen lettem volna nemet mondani, de nem is akartam.
-         Ha neked nem nagy kerülő, akkor gyere. – válaszoltam.
Egymás mellett lépdelve indultunk el a mozi elől és, hogy ne a nagy tömegben kelljen egymás sarkát taposva a Puerta de Alcalá felé araszolnunk, inkább a hatalmas park felé vettük az irányt. Ugyan már besötétedett, de az élet még csak ekkor kezdett el igazán pezsegni a spanyol fővárosban, de a Retiroba ebből szinte alig szűrődött be valami. A park sétányait megvilágították a századelőt idéző lámpák és a fák közt sétálva olybá tűnt, mintha a kerítésen kívül egy másik, zajos világ terülne el. A kellemes őszi idő sok madridit kicsalogatott a zöldbe és egész nap sokan járták a sétányokat, ám estére a családok átadták helyüket a szerelmes pároknak. Amerre csak néztünk a szerelmesek kéz a kézben andalogtak a hatalmas gesztenyefák közt és az El Estanque partján sem lehetett találni még egy szabad padot sem. Először szótlanul mentünk egymás mellett, aztán Gonzalo törte meg a csendet.
-         Alejandra, ugye jól hallom a kiejtéseden, hogy te nem vagy spanyol?
-         Jól, magyar vagyok. – válaszoltam.
-         Puskás. – vágta rá rögtön.
-         Igen – igen és a gulyás. – nevettem
-         Egyszer egy ismerősöm a buenos airesi magyar étteremben vacsorázott és megkóstolta. Utána azt mondta, hogy ha jót akarunk magunknak, akkor nem eszünk belőle, mert annyira csípős.
-         Attól függ, hogy hogyan készítik. Nem kell feltétlenül csípősnek lennie.
-         Egyszer megkóstolnám. – jegyezte meg Gonzalo
-         Ha gondolod egyszer majd csinálok, de csakis az idény végén, mert ha a Madridnál megtudják, hogy ilyeneket eszel, rosszul lesz a táplálkozási szakértő. – kuncogtam.
-         Szavadon foglak! – figyelmeztetett az argentin. – Egyébként nagyon jól beszélsz spanyolul.
-         Köszönöm! 2 tannyelvű iskolába jártam és ott tanultam meg az alapokat.
-         Értem. Mióta élsz Madridban?
-         Nem olyan rég, mint te. Múlt hónapban költöztem ki a munkám miatt. – válaszoltam
-         Hol dolgozol? – folytatta a faggatózást Gonzalo.
-         Tánctanár – koreográfus vagyok Carmen Arranz iskolájában.  
-         Tánctanár? És ilyen nívós helyen tanítasz? Az szép! – bólintott egyet elismerően. – És hogy tetszik Madrid?
-         Szeretek itt élni. Már nagyon rég óta az volt az álmom, hogy egyszer elutazhassak ide, most pedig itt élek és dolgozom. – tártam szét a kezem, miközben kiléptünk a Calle de Alcalá zajos forgatagába.
-         És a családod? Én annak idején, amikor egyik pillanatról a másikra idecsöppentem Argentínából a legnehezebben azt szoktam meg, hogy a családomat és a barátaimat nem láthatom akkor, amikor szeretném. Persze ma már van annyira fejlett a technika, hogy ha tüsszentek egyet, azt 2 perc múlva már Buenos Airesben is megtudhatják, de az e-mailek, telefonok mégsem pótolják a személyes találkozásokat.
-         Nekem is ez hiányzik a legjobban otthonról. – jegyeztem meg csendesen. – De tudtam, hogy mit vállalok, amikor elfogadtam ezt az állást.
-         Én is mindig ezt mondogatom. Amikor a Rivernél bekerültem az első csapatba, édesapám, aki maga is focista volt felkészített rá, hogy előfordulhat, hogy idővel majd eligazolok máshová és akkor költöznöm kell. Amikor aláírtam a szerződésem a Real Madridhoz, azt is aláírtam, hogy néha nem leszek ott egy-egy születésnapon és a családi ünnepeken, az év nagy részét egy másik kontinensen fogom tölteni távol a szeretteimtől, de ennyi áldozatot megér a Real Madrid és azért kárpótol, hogy itt is vannak nagyon jó barátaim, meg a családom is sokat meglátogat.
-         Na 2 külföldi összetalálkozott. – pislogtam vissza egy-két könnycseppet, mert eszembe jutott a családom. Közben odaértünk a Cibeleshez, ahol a díszkivilágításban ott pompázott a Kübelé–kút. 
-         Szeretem ezt a helyet. – jegyezte meg Gonzalo, amíg a zebránál álltunk.
-         Ugyan miért? – nevettem el magam – Én is szeretem és ígérd meg, hogy májusban jöhetek majd ide valami kupát ünnepelni! Kíváncsi vagyok, hogy milyen élőben több tízezer madridistával együtt titeket éljenezni.
-         Én élveztem. – váltott zöldre a lámpa és átfutottunk a zebrán. – És most merre tovább, hol laksz? – állt meg a járda szélén.
-         Itt tovább egyenesen, mindjárt ott leszünk, csak pár lépés. – válaszoltam – Nos megérkeztünk. - álltam meg a ház előtt.- Ott fenn az az én erkélyem. – mutattam fel az épületre.
-         Jó fekvésű. – jegyezte meg felnézve. - Egyedül élsz itt?
-         Igen. – bólintottam és beléptem a kapualjba. – És te?
-         Van egy bazi nagy házam a Mirasierrában, de többnyire egyedül lakom ott, kivéve amikor a családom meglátogat. – válaszolt-Nehéz elhinni, hogy egy ilyen szép nő ajtaja előtt nem állnak sorban a pasik.- mosolygott rám.
-         Honnan tudod, hogy nem állnak sorban? – kérdeztem pimaszul.
-         Nem tudom, csak remélem. – nézett rám sokat mondóan, a szívem pedig egyre hevesebben kezdett dobogni, pláne akkor, amikor odalépett mellém.
-         Köszönöm, hogy elkísértél!  
-         Szívesen tettem. Ilyen jót már rég beszélgettem valakivel. Valamikor megismételhetnénk.
-         Majd hívj fel és megbeszéljük! – vettem elő egy kis cetlit a táskámból és kissé remegő kézzel írtam fel a telefonszámom.
-         Ez pedig az enyém. – vette elő a mozijegyét és ráírta a hátuljára a sajátját, aztán kicseréltük a papírokat. – Hát akkor jó éjt Alejandra! – adott 2 puszit az arcomra az argentin.
-         Neked is jó éjt Gonzalo! – köszöntem el én is.
Kinyitottam a bérház kapuját és még hallottam, ahogy távolodnak Gonzalo léptei. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, ahogy rohantam fel a lakásomba majd amikor becsukodott mögöttem az ajtó, ledobtam a táskám és dugóhúzó után kezdtem el kutatni a konyhában. Norbi egy üveg bort is hozott, de azt nem küldtem el vele, mint a virágokat. Töltöttem magamnak egy kis Egri Bikavért és kimentem az erkélyemre. Lassan kortyolgattam a pirosló nedűt az élet furcsaságain gondolkozva.
„Amikor fél évvel ezelőtt véget ért az utolsó kapcsolatom, keményen elhatároztam, hogy nem kötöm le magam egy pasas mellett sem.  A szinglik életét fogom élni, egyedül a magam uraként a táncot hagyva meg életem szerelmének és a legfontosabbnak. Ennek megfelelően megkaptam ezt az állást Carmen iskolájában és a madridi jövőmről kezdtem el terveket szőni, ám egyikben sem volt szó semmiféle pasiról se. Erre fel, alig kezdtem el megszokni az új életem máris belépett a képbe egy argentin, aki fél év óta az egyetlen olyan férfi, aki ha csak egy picit is, de meg tudta dobogtatni a szívem, akiről úgy érzem, hogy bele tudnék szeretni. Bár alig beszélgettem vele, mégis úgy érzem, mintha ezer éve ismerném és volt abban valami, ahogy a Retiroban sétáltunk...de lesz ennek folytatása?Végülis én csak egy tánctanárnő vagyok, neki meg minden ujjára jut egy csaj, ha akarja. Bár ha rajtam fog múlni, hát akkor megharcolok érte!” – álltam fel a székről és bevittem a konyhába a kiürült borospoharat. Ránéztem az órára aztán átsétáltam a hálószobába. Minél hamarabb alaudni akartam, hisz másnap reggel várt az első évfolyam és 2 napi papírmunka. Beláttam, hogy Anának igaza volt, néha érdemes kicsit félretenni azt a tánccipőt és a tollat, pláne ha Gonzalo társasága a jutalom érte...

8 megjegyzés:

  1. oké, én tudom mi lesz, nagyon is, de akkoris áááááááááááá olyan izgi :D
    puszi :D

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, te már olvastad.:) Bár ezeket a részeket még nem, mert akkor csak egy összefoglalóban küldtem át az elejét, mikor elkezdted olvasni az Un suenot.;)
    puszi :)

    VálaszTörlés
  3. Szija!
    Imádtam! Nagyon is!
    Gonzalo... Uhh le se tudom írni mit érzek. Áhh... Remélem a mi Alejandránk nem akar szingli maradni. Most rendesen felpörögtem így majdnem fél éjfélkor. :)
    siess a kövivel!
    Jah és örülés, hogy meg gyógyultál!
    Puszi:
    Vii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      örülök,hogy tetszett!
      Majd a folytatásból kiderül,hogy mennyire gondolja komolyan ezt a szingliséget.;) nem sokára ki fog derülni,ígérem.:)
      Sietni fogok.
      Köszi!:)
      Puszi:
      Detti

      Törlés
  4. Szia
    Nagyon jó lett, imádom :D
    Annyira édesek együtt Alejandra és Gonzalo :D remélem hamarosan már lesz több is közöttük :D mert annyira cukik*-*
    Siess a kövivel!
    puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök,hogy tetszett!:)
      majd a folytatásból kiderül.:)
      rendben.:)
      puszi

      Törlés
  5. Szia!:)
    Már egy ideje olvasom a blogodat, de időm még nem igazán volt kommentelni, amit most bepótolok.:)
    nagyon tetszik a történeted, nagyon ügyes vagy, ahogy írsz.:) Alejandra nagyon szimpatikus, imádom a karakterét. na és persze Pipita.:):$ <3 őt nem lehet nem szeretni.:DD csak így tovább, nagyon izgalmas a történeted, mindig nagy kedvvel olvasom.:))) amúgy örülök, hogy meggyógyultál.:)
    puszi, Deveczke.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a dicséretet! :) Örülök,hogy tetszik! Remélem, hogy a továbbiakban is nagy kedvvel fogod olvasni a történetet.:)
      puszi:
      Detti

      Törlés